2017. július 30., vasárnap

Keresztury Dezső emlékei

Keresztury Dezső irodalomtörténész Zalaegerszegről származott, édesapja egy időben a város polgármestere volt.

A gyerek Keresztury Dezső (Zalai Hírlap 2014.09.13.)

Ő maga 1904-ben született, tehát 15 éves gimnazista volt Gábor Miklós születésekor. Szenvedélyesen szeretett moziba járni, innét is ismerte Gábor Bélát, és hát bizony Zalaegerszeg abban az időben kisváros volt, hiába megyeszékhely.... köreiben mindenki mindenkit ismert. Így Keresztury Dezső jól emlékezett az egészen kisfiú Gábor Miklósra is.

Eddig két említést találtam hatalmas életművében, ahol szólt a moziról és róla.

1984-ben megjelent Árnyak nyomában (Magvető, 1984) című könyve előszavában:

Én sem születtem s készültem színházi embernek. Sem bírálóként, sem résztvevőként, sem történészként. Életem és munkám nagy része mégis összefonódik legalábbis a magyar színjátszással. Célzattalan fölkészülésem a zalaegerszegi moziban kezdődik, amelyet Gábor Miklós édesapja formált a régi, kinőtt zsinagógából „Edison Mozgópalotá”-vá, s ahol azzal a mohósággal izgultam végig mindent, ami egy közepes zongora hangjai mellett világgá tágította a poros vetítőfalat, mint amellyel bármilyen könyvet elolvastam, ami kezembe akadt.


Egy részlet Emlékezéseim: Szülőföldeim (Arcanum, 1993) című kötetéből; előtte egy kép a gyermek Gábor Miklósról:

"parádésan öltöztetett kisgyermek" :)

[...] az elemi iskolával szemben volt gyerekkori magánszenvedélyeim másik otthona: a mozi. Szépen kigyönyörített épület volt ez: a régi zsinagóga, amelyet kinőtt a hitközség, s amelyet egy igen ügyes, Gábor nevű vállalkozó alakított át a maga üzemévé, s fel is írta rá szép nagy betűkkel: Edison Mozgókép Palota. Ez a Gábor édesapja volt a színész Gábor Miklósnak, akit nemegyszer láttam is a moziban, parádésan öltöztetett kisgyermekként. Én néhány évig törzsvendég voltam. Egyszer-másszor, ha pénzt tudtam keríteni, meg is váltottam a jegyet az első előadásra, s aztán ott ragadtam az estiig. Már nem is a film érdekelt, hanem a vetítőgép surrogása, a zongora hangja, amellyel a némafilmek elsuhanó képsorait kísérte valaki, s egyáltalán, az egész mozi hangulata. "A polgármester fia", legyintettek a jegyszedők, ha észrevettek. 

Gábor Béla mozijáról sajnos egyetlen kép sem maradt fenn...
De ezt a filmet nagy valószínűséggel mindketten látták benne: 



Később nyilván többször találkoztak, így például Zalaegerszegen és Egerváron is, ahova valamikor az 1960-as évek közepén szervezte Zalaegerszeg a híres elszármazottak találkozóját; csak éppen a technika mondott csődöt és elmaradt az esemény televíziós közvetítése... 

2017. július 19., szerda

Nem félünk a farkastól, 1967 (3. rész)

Ma a Népszabadságból olvashatjuk el Molnár Gál Péter kritikáját, megjelent az 1967. január 5-i számban.
Igaz, nem az egészet mutatom, csak körülbelül a felét onnét, ahol a darabról való elmélkedések után végre rátér az előadás értékelésére.
A képeket a Magyar Színházi Adattár gyűjteményéből válogattam.





2017. július 10., hétfő

Nem félünk a farkastól, 1967 (2. rész)

A próbák után az első kritikai visszhangot is a boldog emlékezetű Film Színház Muzsika hasábjairól idézem, méghozzá teljes terjedelmében. Sándor Iván remek írása a népszerű hetilap 1967. 51., karácsonyi számában jelent meg. Kicsit szétvágtam a könnyebb olvashatóság kedvéért, de ugyanazokat a képeket mellékelem hozzá, mint amelyek az írást kísérték.

Martha, Honey és George (Tolnay Klári, Vass Éva, GM)



George és Nick (GM és Linka György)






2017. július 3., hétfő

Nem félünk a farkastól, 1967. (1.rész)

A Madách Kamaraszínházban 1967-ben kerülhetett színre Edward Albee nagyszerű kortárs (New York-ban 1962-ben bemutatott) drámája. 1966-ban, Elbert János műfordításában kötetben is megjelent.

A magyarországi bemutató szereposztása:

Martha: Tolnay Klári
George, Martha férje: Gábor Miklós
Honey: Vass Éva
Nick, Honey férje: Linka György

Díszlettervező: Jánosa Lajos
Jelmeztervező: Mialkovszky Erzsébet
Rendezte: Lengyel György

A premier napja: 1967. december 15.

A boldog emlékezetű Film Színház Muzsika segítségével először a próbákra látogatunk el. 






2017. június 17., szombat

A medikus (1959) 3.

Bródy Sándor: A medikus című színműve a Madách Színház társulatának előadásában, 1959. 
A kritikai visszhangokat tekintjük át. Itt olvasható az 1. RÉSZ, itt pedig a 2. RÉSZ.

Ma jöjjenek a színészi alakítások megítélései. Érdekes, hogy éppen Gábor Miklósról nyilatkoznak a kritikusok némiképp eltérően, ugyanakkor egységesen rendkívülinek értékelik Vass Éva és Pécsi Sándor alakítását.

Pécsi Sándor és GM



Lőrincz Mária az Élet és Irodalomban (1959. 18. szám):

A színészek közül mindenekelőtt Pécsi Sándorról kell beszélni, aki sajnálatosan kicsiny szerepében felejthetetlenül nagy élményt nyújtott. Ahogy a színpadra lép, az már nem is színpad többé, hanem otthon s amit csinál, nem játék, hanem élet. Bölcs és józan, melegszívű, fáradt öregember. Nincs egy hamis hangja, egy felesleges mozdulata. Igaz, hogy az írónak szemmelláthatóan ő a kedvenc alakja. A néző pedig elragadtatott tanúja lehet egy nagy színész szerencsés találkozásának.
Az előadás másik nagy élménye Vass Éva. Már megmutatta, milyen kitűnő színésznő, mégis az újdonság varázsával hat, meglep és fellelkesít. A néhol hálátlan szerep buktatóit könnyedén elkerüli s ahol ez lehetetlen, ott szerény és csöndes bája, eszköztelen egyszerűsége győzi le az akadályt. Ha ezt az egyszerűséget meg tudja őrizni kétségtelenül alkalmas lesz arra, hogy elinduljon a legnagyobbak útján.
Gábor Miklósnak nem könnyű a dolga ebben a túlnyomórészt passzív szerepben. Birkóznia kell vele, de megbirkózik s amennyit egyáltalán lehetséges, annyit kihoz belőle. Legjobban a hevenyészett esküvői jelenetben tetszett, egyre mélyülő hangjának sötétbársony zengése s a léha, dacos fiú vonásainak fokozatos átalakulása a felelősségére ébredő férfi arcává.
Horváth Ferenc, GM, Gyurkovics Zsuzsa

Valamennyi kép forrása: oszmi.hu



Kemény György a Népszabadság 1959. április 24-i számában:

A jó rendezések szokásához híven az együttes tagjai ritka kivételtől eltekintve általában kiemelkedő alakítást adnak, s határozott művészi fejlődésükről tesznek bizonyságot. Elsősorban Vass Éva, aki őszintén, hitelesen, s megrendítő erővel, tisztasággal szelídséggel játszik, mint Riza, de kedves, rokonszenves Gyurkovics Zsuzsa is, Piroska megszemélyesítője. Gábor Miklós lobogó, lendületes, dinamikusan szenvedélyes a bohém, rapszódikus, ellentmondásokkal terhes János szerepében, csak néha érezzük úgy, mint a második felvonás végén, hogy bonyolult feladatát olykor kissé leegyszerűsítette.
Pécsi Sándor jellegzetesen, emberien mintázza meg az orvos figuráját, talán valamivel egyszínűbben, fáradtabban a kelleténél, de alakítása így is maradandó és szép.

GM és Vass Éva


GM és Pécsi Sándor


 Rajk András a Népszava 1959. április 24-i számában:

Legjobban megkapott Pécsi Sándor bonyolultan, egyetlen csúcspont nélkül is mélyen tragikus, szánalmat keltő alakja. Nagyszerűen megértette, ki is ez a Rubin főorvos, milyen életút tette azzá, aki a színpadon elénk lép. Vass Éva (a lánya, Riza) talán eddigi legszebb színpadi alakításával örvendeztet meg, igazolva mindazt, amit róla a közönség mindig is feltételezett, de nem mindig kapott meg. Gábor Miklós könnyen győzi tehetséggel, árnyalatokkal is a cím- és főszerep nem csekély nehézségeit. Valamicskével mégis érettebb, lélekben idősebb és romantikusabb, mint a darabbéli medikus.



A címszereplő diáktársait valamennyi kritika felső fokon méltatja. Így például Kemény György is a Népszavában:

Körmendi János

Gyenge Árpád

A diáktanya alakítóinak fiatal lakóiról érdemes volna külön tanulmányt írni. Horváth Ferenc művészi pályafutása egyik legjobb eredménye a halk, sápadt, szerelmes kispap megjelenítése, Gyenge Árpád köhögős, bánatos, keszeg Majd urát szintén nem lehet elfelejteni. Szénási Ernő pár szavas szerepében is szuggesztív; Garics János, Körmendi János mulatságosak, kamaszosak, fiatalosak. 

GM, Bizderi Károly, Bogácsi Mária

A képek forrása az Országos Színháztudományi Múzeum és Intézet színházi adattára. Csak ne lenne olyan nehézkes benne kutatni...

2017. június 10., szombat

A medikus (1959) 2.

Folytatom Bródy Sándor: A medikus című darabjának 1959-es, Madách Színházbeli előadása kritikai visszhangjainak áttekintését.

ITT az első rész, benne a stáblista és az Ország Világ című képes hetilap kritikája.


Ma több korabeli kritikából mutatok részleteket, képekkel megtűzdelve.


Először, hogy jobban képben legyünk, magáról a darabról idézem Kemény György, a Népszabadság kritikusának összefoglalóját:

A medikusnak eléggé egyenetlen, olykor vázlatosnak ható cselekményénél fontosabbak a színművet átfűtő fiatalkori élmények, az egyénien, sok szeretettel megrajzolt szereplők, az ízes, szép, romantikus stílus. Szinte azt is mondhatnánk, a meseszövésnél érdekesebb a környezet. A János és Riza között happy enddel végződő, ellentétes érzelmeket eláruló szerelmi történetnél sokkal hatásosabb a századeleje polgári világát leleplező erkölcsrajz, ahol a szegény fiatalembereket a lányos apák mint Jánost a Riza apja szabályszerűen megvették, kiruházták, taníttatták, kihízlalták, s utána amikor a fiatalember a diplomáját megkapta, fizetség fejében köteles volt feleségül venni "jótevője" lányát. A medikusnak elsősorban ezek a színei, szereplői reális ábrázolása maradt meg napjainkban is frissen, művészien: Rubin a halálos beteg, mindenből kiábrándult orvos figurája, aki tisztában van avval, hogy a vizsgálatra jövő szegény munkásbetegeit nem tudja meggyógyítani, elpusztulnak, mert a gyógyulás, az egészség pénzkérdés, vagy Arrak úr, a kedélyes, bohém, a vidéki tönkrement szabó, János apja, aki hajlandó hazudni, csalni, lopni azért, hogy lányának a hozományát megszerezze, és a kis albérleti szobájában élő öt-hat nyomorgó egyetemi hallgató, filozópter, kispap, orvos, tanárjelölt, akik fiatal Odisszeuszok módjára vidáman és éhesen vágnak neki az élet nagy és nehéz kalandjainak.


Ezen a képen jól látszik a diáktanya (Forrás: oszmi.hu)


Az Élet és Irodalomban Lőrincz Mária így vélekedett a darabválasztásról ne felejtsük, 1959-ben vagyunk :)

A Madách Színház választása ebben az esetben nemcsak azért szerencsés, mert rendkívül kellemes színházi estét nyújt a nézőknek. Azért is elő kellett adni ezt a darabot, mert nagyon hasznos, ha mai fiataljaink, akik kissé az elkényeztetésbe hajló gondtalanságban élnek, némi ízelítőt kapnak így felelevenítve is abból, amiről legfeljebb csak az idősebb korosztály elbeszéléseiből ismernek valamennyit. Kétségtelenül meglepi őket, amit látnak és hallanak. S valóban: ma anakronizmus. De a maga idején valóság volt.


A rendezésről Rajk András ezt írta a Népszava 1959. április 25-i számában:

A Bródydarabok rendezését nagyon üdvös kivételesen jó érzékű, ízlésében kimozdíthatatlan művészre bízni néhol még a kiváló író helyett is vigyáznia kell, nehogy érzelgősségbe fúljon az előadás. Ádám Ottóban "emberére akadt" a mű, az előadás rendezése példásan ízléses, művelt. A drámaíró Bródy nem naturális helyzetekben, hanem ízig-vérig "színpadban" gondolkodik darabjait csak hasonló gondolkodású rendező fejezheti ki. Ádám helyes felfogása uralja az egész előadást, érződik csaknem valamennyi alakításon.

GM és Gyurkovics Zsuzsa (Forrás: oszmi.hu)


Ugyanerről Kemény György a Népszabadságban (1959. április 24-i szám):

A rendezés Ádám Ottó munkája kitűnő. Az együttes játéka harmonikus, egybehangolt, de egyúttal mindegyik színészi alakítás jellegzetesen egyéni is. Különösen az első felvonás diákromantikáját ragadta meg a rendező tökéletesen, mely a tréfának és keserűségnek, játéknak és valóságnak, bizarrságnak és naiv bájnak élménytadó ötvözete. Emlékezetünkben maradnak az olyan szinte már festménynek ható plasztikusan kombinált képek, mint a körmenet, az esküvői szertartás, a papi beszéd, a szerelmes, forró éjszaka hangulata az ablaknál idegesen cigarettázó férfival, vetkőző kislánnyal, daloló szolgálóval, de szép a második felvonás orvosjelenete, s a harmadik záróakkordja is.

Horváth Ferenc, Vass Éva, GM (Forrás: oszmi.hu)


Még mindig a rendezésről Lőrincz Mária az Élet és Irodalom 1959. 18. számában:

Az előadás nem véletlenül olyan kitűnő: Ádám Ottó gondos rendezői kezének, szélesskálájú fantáziájának s az író intencióit szinte kalaplevéve, zseninek kijáró tisztelettel követő, nagyvonalú szerénységének eredményeit élvezhetjük az egész előadásban, amely szemmelláthatóan szívügye volt a Madách Színháznak. S mert szívügy volt, sikerült olyan tálalást adni a darabnak, amilyent megérdemel.

Diáktársak, egymás között


A Film Színház Muzsika 1959. 20. számában Sándor Iván szinte himnuszt írt a rendezésről, János és diáktársai színpadi megelevenítésére koncentrálva:

Ádám Ottó, a rendező, a kitűnő egyéni alakítások mögött szerényen meghúzódva él a Mária utcai diáktanya minden rezdülésében. Árnyalatokat teremt és ütemet, színek, hangok és mozgás százféle változatát bontja ki a színpadon. Mintha megírta volna Jánosé mellé, külön-külön annak az öt diáknak az élettörténetét is. ... Az alakok karakterisztikus elhelyezése, jellemük és maszkjuk, mozgásaik megszerkesztése, egymáshoz való viszonylataik kijelölése. ... Hagyja játszani a kitűnő színészeket. Az egyes alakításokban ő személytelen. De elgörget minden akadályt a játék elől. Elfoglaltságokat teremt a némajátékok idejére, teret a mozgásnak, s mindezt úgy, hogy a kis társaság százféle rezdülése sohasem zavarja annak a színésznek a játékát, akire éppen a reflektorfény hull. Komponál ő és hogy játszik a mozgásokkal, színekkel, árnyalatokkal. Az első felvonás lendületes üde felelőtlenségét milyen érzékletesen tompítja lassúbbá, sötétebbé, mélyebbé az elkomoruló harmadik felvonásban. ... S mennyi mindenről kellene még szólni, de most csak átrohanni lehetett mindezen. Csak felfigyelni egy emberséggel, finom tónusokkal, humanitással és fanyar bölcsességgel teli rendező eszközeire. Próbálni kutatni egy művészalkatot, mely olyan érzékenyen a szív hangjaira, a minden tragikumon átragyogó emberi tisztaságra, ömleszti át önmagán a drámát, a színészig.

Legközelebb a színészi alakításokat fogjuk áttekinteni. 



2017. június 3., szombat

A medikus (1959) 1.

A Madách Színház 1959. április 18-án mutatta be Bródy Sándor: A medikus című drámáját. 

Itt a stáblista:

Rendező: Ádám Ottó


János, medikus: Gábor Miklós
Arrak, egykori szabó, János atyja: Miklósy György
Rubin főorvos: Pécsi Sándor
Riza, a leánya: Vass Éva
Ada, János testvére: Békés Itala
Kőris Piros, vidéki lány: Gyurkovics Zsuzsa
Schwartz, medikus: Gyenge Árpád
György, papnövendék: Horváth Ferenc
Nagyfejeő, jogász: Garics János
Filozopter: Szénási Ernő
Technikus: Körmendi János
Adolf írnok, vőlegény: Andresz Vilmos
Borcsa, szolgáló: Gombos Katalin
Dada: Patkós Irma
Kisfiú: Bizderi Károly
Kislány: Bogácsi Mária

Díszlet: Jánosa Lajos
Jelmez: Mialkovszky Erzsébet

A darab hősei szegény fiatal egyetemisták. Arrak János, a főhős megtudja, hogy taníttatásának költségeit apja megbízásából egy orvos fedezi annak fejében, hogy majd a diploma megszerzése után feleségül veszi az orvos sánta lányát, Rizát. A motívum ismerős lehet számunkra Szabó Magda későbbi Régimódi történetéből is.

A Madách Színház előadása, Ádám Ottó kimunkált szép rendezése és a kiváló színészi alakítások a színház nagy sikerévé tették az előadást, amely Gábor Miklós és Vass Éva személyes életében is jelentőssé vált...

Kezdjünk egy rövid kritikával, megjelent az Ország Világ képes hetilap 1959. évi 20. számában.



A korabeli kritikák felidézését, képekkel megtűzdelve folytatni fogom!