2011. április 21., csütörtök

1969. április 7.

Volt már szó róla, s ezt a blogot is e naphoz igazodva indítottam, hogy Gábor Miklós 1919. április 7-én született. Nem bírom ki, hogy ennek kapcsán ne meséljek el egy kis történetet.

Hetedikes-nyolcadikos voltam, amikor már a kedvenc színészem volt. December 6-án gondolatban mindig boldog névnapot kívántam neki, de azt nem tudtam, hogy mikor van a születésnapja. Az akkori lexikonokban, legalábbis azokban, amikhez én hozzáfértem, csak a születési éve szerepelt.
Történült, hogy másodikos gimnazista koromban, a tavaszi szünetben három napos osztálykirándulásra indultunk. Első megállóhelyünk Veszprém volt, ahol kaptunk egy kis szabad időt. Én persze lecövekeltem az első könyvesbolt előtt írtam, hogy ilyen tekintetben milyen mostoha helyen nevelkedtem és nagy örömömre megláttam a kirakatban a frissen megjelent Színházi kislexikont, ami annyira nem is "kicsi" könyv. Berohantam és a három napra kapott zsebpénzem nagy részétől megválva egyből megvásároltam. Amikor visszaültünk a buszba, elkezdtem fellapozni, persze a G betű elejét megcélozva. Közben örömmel láttam, hogy majdnem minden színésznél szerepel a születésnapja. S amikor odaértem Gábor Miklóshoz, mit láttam? Született 1919. április 7-én. És aznap pontosan 1969. április 7-e volt...


Gábor Miklós 1969-ben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése