2011. május 7., szombat

Vlasz - egy remek karakterszerep 1958-ból

1958. április 21-én mutatta be a Madách Színház Gorkij: Nyaralók című drámáját, amelyben Gábor Miklós Vlasz szerepét formálta meg. Az előadást Ádám Ottó rendezte. A színház ekkor még a Madách téren működött, ahol ma a Madách Kamaraszínház található.
Tolnay Klárival

Az 1904-ben írott mű története egy fiatal nő (Tolnay Klári Varvara) menekülési kísérlete egy értelmesebb, hasznosabb élet reményében. A darab arról is szól, hogy egy egész generáció, az akkori negyvenesek-ötvenesek nemzedéke mire jutott lehetőségeivel, eszményeivel, házasságaival, vagyis az életével.
Az előadás további szereplői: Greguss Zoltán, Ilosvay Katalin, Márkus László, Miklósy György, Kelemen Éva, Horváth Ferenc, Lelkes Ágnes, Váradi Hédi, Téri Árpád, Kőmíves Sándor, Andaházy Margit, Szénási Ernő, Gyenge Árpád, Zenthe Ferenc. Díszlet: Jánosa Lajos, jelmez: Mialkovszky Erzsébet.

A Film Színház Muzsikában megjelent kritikát (1958. 17. szám, 9-11.oldal) Demeter Imre írta, ebből idézek részleteket:
... Gorkij ebben a drámában is az életre hívja hőseit. Itt is átsüt minden mondatán az emberi méltóság parazsa. Vlasz, a kitörni akaró, furcsa fiatalember itt is elmondja a legnagyobb Gorkij-hitvallást: "Embernek kell lenni!" 
... 
Örültünk, hogy e nálunk csak könyvből ismert drámát végre színpadon is láthatjuk; s kiváltképpen örülünk, hogy a Madách Színház emlékezetes az évad egyik legegységesebb, legszebb előadásában, az igazi Gorkij kelt életre a színpadon.
Ádám Ottót felesleges újra "felfedezni"; a "Széchenyi" és az "Anna Frank" rendezésében már találkoztunk művészeti érettségének és csúcsokat ostromló tehetségének nemcsak jeleivel, hanem vitathatatlan bizonyítékaival is.
...
Egyetlen szó, egyetlen mozzanat sem sikkad el benne [az előadásban]. Tökéletes hangulatot teremt, amelyben fenségesen szárnyal a gorkiji költészet s nyersen, őszintén hangzik a költői ítélkezés. A zseniálisan megírt szerepek a színészegyéniségeken belül az összjáték ritkán tapasztalt harmóniájában egyesülnek, s ebben a játékban a helyükön vannak a drámai, a tragikomikus, a lírai és a szatirikus elemek.

Bár ez Gábor Miklós blogja, de érdemes egy keveset a többi szereplő alakításáról is idézni ebből a kritikából:

Tolnay Klári: Varvara asszony-alakját lelki előkelőség és külső szépség lengi körül. Arcán, tekintetében suhan az egész környezetének drámája. Költői, kristálytiszta szépséges alakítás.
Greguss Zoltán: Nagyvonalú művészettel rajzolja meg a figura útját, jellemét.
Ilosvay Katalin: Köldöknéző, dilettáns költőnője remekbesikerült lírai portré-karikatúra, nevetséges és szánalmas egyszerre.
Márkus László: Mérnök-figurája döbbenetesen hiteles.
Kelemen Éva: Rendkívül finom asszony-alakja maradandóan szép. Póztalan, halk játékában megelevenedik ez a tiszta, nemes lény, lágy líra és bensőséges szenvedély öleli körül szavait, mozdulatait.

És ebben a környezetben Gábor Miklós:
Demeter Imre meglátása szerint ragyogó karaktert formál Vlasz szerepében; bonyolult embert, akiben az öngúny keveredik a kitörési vággyal, a nihil világosfejű ostorozóját, s a mélyen érző szerelmest. Mesteri játékában pontos jellemrajzot ad, szenvedélyesen és sokrétűen.

A Film Színház Muzsika két héttel későbbi számában Demeter Imre külön és részletesen írt az előadás néhány szereplőjéről, köztük Gábor Miklósról is. Ebben a kis írásban remekül ráérez Vlasz és a Lear király Bolondjának rokonságára, amit majd Gábor Miklós naplója igazol:


1958. 19. szám 15. oldal


Olvasva Demeter Imre mondatait, még inkább érdemes belelapozni Gábor Miklós: Tollal című, legelső könyvébe, hogy mit ír a próbaidőszakról és a szerepről, hogyan született meg az előadás. Néhány mondatot idézek belőle, de érdemes elolvasni az egészet (90-98. oldal):

1958. február
Nyaralók próba. Néha az egész társulat görcsösen röhög, olyan képtelenségnek tűnik, hogy ezt a darabot próbáljuk, hogy mi ezt akarjuk most adni a közönségnek.
...

1958. április
Teljesen őrült próbák! Mindenki unatkozik, mindenki lóg, senki se tanulja meg a szerepét. Á. O. időnként nekifog, hogy lelket öntsön belénk, de közben maga is kétségbeesetten nevet saját magán. Mégis mindannyian szeretjük őt, és nagyon szeretjük, amit csinálunk, ezt is tudja mindenki.
...
Hogy szeretem ezt a darabot! Itt az utolsó hét, felragasztom ferde bajuszomat, összekócolom a hajam: kész a maszk.
...
Nekem ez a Vlasz: kedves visszatérés a Lear Bolondjához. Nemcsak versecskéi, keserű bolondsága miatt. Olyan elérzékenyülten szeretem, ahogy a Bolondot szerettem.
A szerelemvallás az erdőben: két perc lehet. Néha még ebbe a két percbe is belefér a száraz szív egy-egy üres pillanata. De aztán ... a vasajtón át kilépek a sötét folyosóra, és akkor veszem észre, hogy mennyire meggyötört a szívem, hogy égő szemem könnyes, hogy a szám tátog, hogy a vállam ferde egy másik lélek terhétől, kielégítetlenül végig sündörgök a megkopott öltözőajtók sora előtt, be a magam kis kuckójába, a feketémhez, a cigarettámhoz, árván.

S végül itt van még két kép, ugyanaz a pillanat Kelemen Évával az egyik próbáról és az előadásból:








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése