Még szeptember elején kezdtem el itt a blogban Gábor Miklós Hamletjével foglalkozni: a Film Színház Muzsika régi számai segítségével ellátogattunk együtt az első olvasópróbára és az első színpadi próbára. Azóta sok másról volt itt szó, de most térjünk vissza a Hamlethez, mert azt hiszem, ez az a téma, ami összességében a legtöbbször fog előkerülni ezen a blogon: annyira kimeríthetetlen, mint amennyire Gábor Miklós alakítása volt.
Ma Gábor Miklós: Tollal című könyvéből szeretnék néhány részletet idézni. Megpróbálom a legjellemzőbb bekezdéseket kikeresni annak érzékeltetésére, hogy hogyan élte meg a próbaidőszakot. Az első bejegyzés 1961 május végén még a próbák megkezdése előtt íródott, az utolsó pedig pár nappal a premier előtt.
1961. május 31.
Azt kell eljátszani, amiért Shakespeare szükségét érezte, hogy megírja és azt a gyönyörűséget kell érezni, amit ő érezhetett, amikor befejezte és végiglapozta: a sokaságnak és egységnek elégedett gyönyörét.
Az új színház színpadán kell majd eljátszanom, ezen az újdonságtól, mészszagtól és Brecht keresztségétől minden intimséget nélkülöző színpadon.
Saját megjegyzésem: ez a színpad, ez a színház a ma is Madách Színháznak nevezett intézmény az Erzsébet körúton, amelynek éppen a Hamlet és annak a korszaknak sok nagy előadása adott patinát. De sokszor úgy érzem, hogy ebben a nagy átkeresztelős világban ennek a színháznak kellene valami más nevet találni, ami jobban kifejezné mai profilját, mert az bizony nem az, mint akkor volt...
De térjünk vissza Gábor Miklós könyvéhez:
1961. november 16.
– Most először irigyellek – mondja valaki. – Amit most csinálsz, az a legjobb, amit ember kaphat.
Mennyire tudom!
1961. november 21.
Már nem is szöveg ez, inkább partitúra! Mintha rítust teljesítenél. Mint a karmester, aki Mozartot vagy Bachot dirigál: kellemes és ünnepélyes kötöttséget érzel, ugyanakkor szinte kézzelfoghatóan tapogatod munkád szabadságát, hisz úgy érzed, minden egyéni hangsúlyodnak, értelmezésednek, eddig nem próbált kötésnek és ritmusnak "világrengető" jelentősége van. Tisztelet és tiszteletlenség a hagyománnyal szemben. És amikor a legtiszteletlenebb vagy, amikor leginkább önmagadra hallgatsz, éppen akkor érzed, hogy magának Shakespeare-nek a kezét fogod, hogy arra figyelsz, amit ő személy szerint neked mond.
1961. december 22.
Már itt a türelmetlenség és menekülni vágyás ismert premier előtti hangulata. És a jó mesteremberi érzés: ezt pedig határidőre el kell végezni!
Közeleg a pillanat, amikor oda kell dobnom a gyeplőt az ismeretlennek!
1962. január 10.
Számítok-e a sikerre, melyre környezetem hetek óta előkészít? Persze megfordul a fejemben minden. De a legtöbb, amire számítok, vagy inkább, amit kérek magamban a közönségtől, sajtótól, kollégáktól, a világtól: ne rontsák meg bennem a diadalmas és gyerekes érzést, hogy "én vagyok Hamlet". Hagyjanak engem minden este újra meg újra azzal a laza, szabad játékkészséggel felsétálni a színpadra, amivel ma felsétáltam. Szeressenek úgy, mint az anyám ma délelőtt.
Legközelebb az előadás rendezőjéről, Vámos Lászlóról lesz szó.
Mai néznivalónk a megvalósult előadásból az 1. felvonás 4. jelenetének eleje: Hamletnek megjelenik apja szelleme:
Mai néznivalónk a megvalósult előadásból az 1. felvonás 4. jelenetének eleje: Hamletnek megjelenik apja szelleme:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése