Az egerszegi mozis jóképű fia :)

E néhány sor 1941. április 12-én jelent meg Nagykanizsa akkori hírlapjában, a Zalai Közlönyben, a Kulcslyuk mellől című rovatban, amelyben kicsit könnyedebb, bulvárosabb dolgokat közöltek.

Ám ez a hír tényleg nem a bulvár-kategóriába tartozik: az idő minden szavát, minden megállapítását beváltotta.

Gábor Miklós valóban a zalaegerszegi mozis, Gábor Béla fia; igaz, ekkor már nem lakik Egerszegen sem ő, sem a család. Gábor Miklós még kisfiú volt, amikor elköltöztek Székesfehérvárra, ahol a családfő két mozit is üzemeltetett úgy, hogy jó darabig megtartotta a zalaegerszegit is. Sőt, 1941-ben már valószínűleg a szülők is a fővárosban éltek, vagy ha akkor még nem is, nagyon hamarosan költözködhettek. Gábor Miklós 1938-ban Székesfehérváron érettségizett, majd elvégezte a színiakadémiát és a Madách Színházhoz szerződött.

Az 1941-ben két filmjét is bemutatták. Egy vele készült televíziós interjúból derült ki, hogy tévedett ez a kis újsághír: időben legelső filmje a Beáta és az ördög volt, az Európa nem válaszol pedig már a  második, de nyilván csak hónapok választhatták el a kettőt, a tévedés nem nagy. A jazzmuzsikus figuráját Radványi Géza keze alatt formálhatta meg, akivel majd nem sokkal a háború után az emblematikussá vált Valahol Európában-t fogja majd forgatni.

Az Európa nem válaszol alapszituációját így foglalta össze a neten egy filmes oldal:

Luxushajó indul Amerikából a háború előérzetétől forrongó Európa partjai felé. A különböző nemzetiségű utasok között vannak gazdag üzletemberek, színésznők, kitartott selyemfiúk, művészek, egyszerű tanárok és a háborúra készülő országok titkos ügynökei. Az út elején a kapitány elvágja a hajót a külvilágtól...
Évtizedekkel később Karcsai Kulcsár István így értékelte a filmet:
Radványi Géza újszerű helyszínre visz, egy tengeri hajón játszódik a történet. Nagy merészség kellett az óceánjáró nyüzsgő világának és a tenger távlatainak megvalósításához a Magyar Filmiroda szűk műtermeiben. A rendező biztos kézzel teremtett hiteles légkört. Még meglepőbb a második világháború kitörésének idején játszódó történet bátor, humanista szemlélete. Egyértelmű szimbóluma a filmnek a háborgó tengeren hányódó hajó, melyet minden viharon át békés kikötőbe kell vezetni. (Film Színház Muzsika 1988. 5.)

Kukkantsunk bele:

 


Jól érzékelhető, hogy a huszonkét esztendős Gábor Miklós milyen ragyogó tehetség és kis bajuszával tényleg nagyon hasonlóan néz ki, mint az általa bálványként szeretett Clark Gable, akit olyan sokat látott apja mozijában.

Ennek a nosztalgiájának egyébként mintegy negyedszázaddal később még egyszer utat adhatott, akkor színpadon, a Koldusopera Bicska Maxi szerepében...

Amúgy a jelenet egy mai filmben is "menő" lenne: edzőteremben beszélgetnek az éppen ráérő muzsikusok, közben a pincér különleges koktélt szolgál fel nekik :)

A film teljes stáblistája ITT MEGTEKINTHETŐ:

De térjünk vissza a kis újságcikkhez. További igazolható megállapítása, hogy a jóképű fiú írónak (is) készült. Gimnáziumi évei idején Gábor Miklós valóban komolyan írt, novelláit megmutatta egyik kiváló tanárának, a nyugatosok köréhez tartozó György Oszkárnak – erről is mesélt egy interjúban, amelyből az Itt volt Gábor Miklós gimnazista című írásomban idéztem. Az 1960-as évektől pedig – folyamatosan írt naplójegyzeteiből kézirattá formálva – több könyve is megjelent, amelyeket nagyra értékelnek irodalmi téren.

Végül azt az 1941-es megállapítást is tökéletesen igazolta az idő, hogy szakmai körök nagy jövőt jósoltak neki filmen és színpadon egyaránt...