2013. március 1., péntek

Tanner John-kritika: Demeter Imre

Éppen egy hónapja emlékeztem meg a Tanner John házassága bemutatójának ötvenedik évfordulójáról. Az előadás az egyik legnagyobb közönségsiker lett a színház, illetve a címszereplő Gábor Miklós és az Annát játszó Vass Éva életében. 
 
 

 
Pécsi Sándor Mendozája pedig gyakorlatilag kultikussá vált a Lujza-vers révén :)

A kritikai visszhangok közül elsőként Demeter Imre értékeléséből idézek, amely a Film Színház Muzsika 1963. évi 6. számában jelent meg.
Írása bevezetőjében arról értekezik, hogy Shaw szándéka szerint a darab, mint alcíme is mondja, Filozófia és komédia. A filozófiát leginkább a Don Juan-álomjelenet képviseli benne, amit Ádám Ottó rendező – Hevesi Sándor korábbi véleményével egyetértve – kihúzott a darabból. Így maradt a komédia, amelyet az eredeti Ember és felsőbbrendű ember címről kereszteltek át Tanner John házasságává.
Innéttől átadom a szót Demeter Imrének:

[Ádám Ottó rendező] ... a komédiát akarta eljátszani: a Tanner John házassága körüli bonyodalmakat. Amiben természetesen benne van Shaw filozófiája, ha úgy tetszik, prédikációja is. Mert ebben a házassági komédiában felvonulnak a korabeli angol társadalom jellegzetes, hipokrita alakjai, akik között fonák módon John Tanner, "a milliomos naplopók osztályának tagja" az őszinte és a felvilágosult. Ez a shaw-i fintor még gúnyosabb lett az évtizedek múlásával, s mai szemléletünk és tapasztalataink birtokában a nevetés ezerszeresen – kinevetés. A rendezés ezt a köbre emelt fintort használja ki, okosan, elegáns szellemességgel, szinte jelezvén mindazt, ami a bölcsességekben is túlhaladott már. Szinte Gábor találó díszletei között – melyek ironikusan árasztják a korabeli angol úri levegőt –, Mialkovszky Erzsébet reálisan szatirikus jelmezeiben varázsolta színre Ádám Ottó a shaw-i panoptikumot. Kellemes, színvonalas előadás; olykor mégis a hamisítatlan angol levegő hiányzott. Paradoxonként hangzik, de úgy érzem: a merev angol viselkedést még pergőbb, lendületesebb játékritmussal lehetett volna igazi plaszticitással ábrázolni.
[...]
A shaw-i stílust a legjobban Gábor Miklós játssza. Mestere ennek a társalgási játéknak; az ő ragyogóan elmondott szövege valóban cselekményes, nemcsak bölcselkedő. Tannere kiváló figura; csupa öngúny és leleplezés, a helyzete és a nézetei ellentmondásának vibrálóan és telivéren szellemes kiélezése. Könnyedség és elegancia – ilyen Gábor Miklós, a nő előtt végül is a házasságba kényszerülő, de azért szerelmes ellen-Don Juan. Viaskodása a társadalmi képmutatás ellen alighanem éppolyan meddő, mint küzdelme a házasságával szemben. Mindezt Gábor Miklós mesterien ábrázolja.
Hasonló stílusban játszik Vass Éva is. Hallatlanul finom, okosan reagáló, valóban olyan az ő Annájának angyali szőkesége, mint a fekete boája, melyről jogosan jut Tanner úr eszébe az óriáskígyó fojtó ölelése. Ezt a pompásan eltalált stílust érdemes még Vass Évának élénkítenie, tempósítania.
Gombos Katalin jó, igényes alakításban kelti életre Violetet; örömmel láttuk játékának friss színeit, s a lehetőséget, hogy végre illő feladatot kapott.
Pécsi Sándor Mendozája szellemesen komédiázó, szatirikus alakítás; "Lujza-monológja" kitűnő és mulatságos.
Horváth Jenő jellegzetes, hiteles Ramsden, Deák B. Ferenc Octaviusa tehetséges, figyelemre méltó, de még éretlen alakítás, kedves és ízes Zenthe Ferenc sofőrje, Dajbukát Ilona, Ujlaky László és Soltész Annie egy-egy epizódja érdekes, Lőte Attila Hectorja karakterisztikus és ironikus.
A komédiát Ottlik Géza színvonalas, nagy igényű fordításában játssza a Madách Színház, melynek előadása – siker. Igényes siker.

Eddig tart Demeter Imre írása (a vastag betűs kiemelés tőlem), amelyből az első bekezdésen kívül csak egy keveset hagytam ki. Szerintem a kiváló színikritikus kissé rutinból dolgozott ezen a cikken, bár alapvető ítéletei nyilván rendben vannak. Azon viszont különösen csodálkozom, hogy Pécsi Sándor epizódjában nem érezte meg a zsenialitást...

Mint már említettem, az előadás televíziós közvetítésének felvétele – szinte csodával határos módon fennmaradt. Korábbi blogbejegyzésembe fel is tettem az első felvonás egy elég hosszú részletét. A hangerő feltekerése után most következzen a folytatás:


1 megjegyzés:

  1. Mekkora súly - és értelmezés elmozdulásokat jelentett a 40-es évek Tanner - darabjában Rátkai jelenléte a színpadon. Hajjaj!

    VálaszTörlés