2015. május 7., csütörtök

Ex - Demeter Imre kritikája

Mint legutóbb is utaltam rá, ma 50 éve mutatta be a Madách Színház a Madách téri kamaraszínház épületében Szerb Antal: Ex című vígjátékát, melyben Gábor Miklósnak végre parádés vígjátéki szerep jutott - természetesen a főszerep.

Igaz, a két évvel korábban bemutatott Tanner John házassága is még műsoron volt. De műsoron volt akkor már három éve a Hamlet és az alig fél éves színpadi múltra visszatekintő Negyedik Henrik (Füst Milán). Így, elsősorban Hamlet és Henrik szerepével felváltva játszani I. Sanchót, a kortárs közönség számára nyilván rendkívüli élmény volt és talán neki magának is üdítő lehetett.

Ma a boldog emlékezetű Film Színház Muzsikából idézem a kiváló Demeter Imre kritikáját, az 1965. évi 20. számból - aki szerint is élvezi Gábor Miklós az új szerepkört.
A képek, rákattintva, kinagyíthatóak a könnyebb olvasás érdekében!




Azért amit Gábor Miklósról írt, ki is másolom, hogy nyomatékosabb legyen:

Nehézveretű, nagy alakítások után most olyan viharzó derűvel mozog ebben a szerepben, mint a súlyos marsall ruhát könnyed civil öltözetre felcserélő ex-király a vígjátékban. Remek karakter, fanyar humor, komoly játékosság és játékos komolyság jellemzi, megejtően kedves és eszesen mulatságos.

De érdemes elolvasni a cikkben a Vass Éváról írtakat, nála is ugyanaz volt a szituáció és ugyanaz lett a végeredmény :)

Jöjjön akkor még néhány kép, és legközelebb további kritikai visszhangokkal folytatom:


I. Sancho és Ortrud hercegnő (Csűrös Karola) 


"Oszkár" és Marcelle (Vass Éva)


Az "álkirály" a szélhámosok királyával (Ajtay Andor)


 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése